A magyar költészet napja 2022
2022. április 11-én a Királyegyházai Általános Iskolában is megünnepeltük A magyar költészet napját. A felső tagozatos tanulók osztálykeretek között, az alsósok viszont együtt emlékeztek József Attila születésnapjára. A 6. órában az aulában a 4. osztályosok szervezésében gyűltek össze, és szavaltak egymásnak szebbnél szebb verseket.
OHTV eredmények
A Királyegyházai Általános Iskola diákjai közül az 5. osztályból öt tanuló, a 7. osztályból pedig egy tanuló vett részt az Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen. A tanév során négy fordulóban kaptak feladatot hazánk értékeivel kapcsolatban. Hét témakör szerepelt a verseny programjában: magyar irodalom, történelem, földrajz, környezetismeret, néphagyományok, hungarikumok és feltalálók.
Színházban járt az 1-2. osztály
2022. március 17-én a Márkus Színház előadásában a Lázár Ervin Program keretében Az égig érő fa című bábjátékot tekinthették meg a Királyegyházai Általános Iskola 2. osztályos tanulói.
Iskolagyülés 2022
2022. március 29-én hosszú kihagyás után iskolagyűlést tartottunk iskolánkban. A tanév utolsó negyede következik, így érdemes volt számot vetni az eddig eltelt idővel és a jövő feladatait is megtervezni. Emellett az intézményben rendezett tanulmányi háziversenyek és más tanulmányi versenyek eredményhirdetésére és eredményeinek ismertetésére is sor került.
Március 15. emlékezete
A Királyegyházai Általános Iskolában 2022. március 11-én rendkívüli módon került megrendezésre az 1848/1849-es forradalomról és szabadságharcról szóló megemlékezés.














