Diákolimpia 2025
Iskolánk tanulói a Diákolimpia IV. korcsoportos labdarúgás körzeti döntőjén vettek részt 2025. március 21-én.
Öt iskola képviseltette magát a tornán, ahol mérkőzéseink izgalmas, pörgős játékot hoztak, tele szép megmozdulásokkal és kiváló csapatmunkával. A remek teljesítménynek köszönhetően a tornán résztvevő iskolák mindegyikét sikerült megvernünk, így négy győzelemmel megszereztük az első helyet, amely tanulóink számára a továbbjutást is jelentette a megyei döntőre.
Március 31-én II. korcsoportos tanulóink Szentlőrincen szerepeltek. A tornán hat csapat jelent meg, így két hármas csoportban zajlottak a mérkőzések. Már a csoportunkon belül döntőbe illő párharc alakult ki a Szentlőrinci Általános Iskola csapatával, akikkel fej-fej mellett zártunk a csoport élén, tehát a döntőbe jutást illetően a gólarány vált mérvadóvá, amely sajnos, most nem nekünk kedvezett. A bronz mérkőzésen viszont magabiztos győzelmet arattunk, így tanulóink két győzelemmel és egy döntetlennel zárták a tornát, amely ezúttal a harmadik helyre volt elég. Mérkőzéseinket mindvégig kiegyensúlyozott, pontos és jó játék jellemezte.
Gratulálunk a gyerekek és Takács Richárd testnevelő remek teljesítményéhez!








