Határtalanul 2024
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága megbízásából, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt nyertes pályázatnak köszönhetően indulhattunk a magyar emlékek nyomába, Szlovéniába és Horvátországba öt napra 2024. június 11-én.
Első megállónk Szlovéniában, Lendván volt. A város fő látnivalóját, a várat és a benne lévő történelmi kiállítást tekintettük meg. Utunk innen Göntérházára vezetett. Az 1800-as években épült szoknyás haranglábat néztük meg. Az itteni magyar-szlovén kéttannyelvű iskolánál is megálltunk egy rövid időre. Bántornyán egy különleges románkori templomot néztünk meg. Következő állomásunk Nagytótlak volt. Csáktornyán a várban megnéztük a Zrínyi családról szóló történelmi kiállítást. Érdekes előadást hallottunk idegenvezetőnktől a Zrínyi család családfája előtt. Innen Varasdra mentünk, ahol nagyon esett az eső. Áztunk és fáztunk, ezért gyors városnézés után mentünk is tovább Kraljevica felé.
Senj sok szép látnivalóval szolgált. A város Jurisics Miklós szülőhelye, aki Kőszeg hősi halált halt várkapitánya volt. Mellszobra a városháza közelében látható. Ezután Kraljevicában, az óvárosban tettünk sétát. Kívülről megnéztük a Zrinyi kastélyt, az Öregvárat, azután a fiatalabb (Novi Grad) Frangepán várkastélyhoz sétáltunk. Ezen a napon még ellátogattunk a festői Bakarba (Szádrév). A Krk-szigetet Kraljevicával összekötő 1,5 km hosszú hídon oda-vissza sétáltunk, gyönyörködtünk a 110 m magas hídról le- és körbetekintve. Félelmetes és egyben felemelő érzés volt.
Megnéztük a Trsati Mária búcsújáró templomot, amelynek kápolnája a hadihajók emlékét őrzi. A vár felé sétálva meghallgattuk idegenvezetőnk előadásában a Trsat-i sárkány legendáját, majd a „titkos” kapun keresztül bejutottunk a várfalon belülre. Felmásztunk a Frangepán-toronyba, onnan csodáltuk a kilátást. Megnéztük a Hauszmann Alajos tervei alapján készült villát, ami egykor Batthyány Lajos nyaralója volt. Ma tengerészeti kiállításnak ad helyet. Innen végigsétáltunk Rijeka főutcáján a fiumei Hullámtörő gáthoz. Sétánk közben megcsodáltuk az óratornyot, a rijekai rádió székházát és a színház épületét. Az Angiolia parkban, a tengerparti arborétumban sétáltunk, csodálkoztunk rá a virágzó banánpálmákra, és más különleges növényre, óriásira nőtt fára. Egy nagyszerű hajóúton is részt vettünk. A szállásunktól indult a hajó, elhaladtunk a a Krk-szigetre átvezető híd mellett és elhajóztunk Omisaljig. Vissza a híd másik oldalán jöttünk. igazán nagy élmény volt az előre be nem tervezett vízi kaland.
Szép idővel búcsúzhattunk a tengertől, jól éreztük magunkat itt. A holminkat összepakoltuk, beraktuk a buszba és a bőséges, finom reggeli után útnak indultunk tanulmányi kirándulásunk utolsó állomására, Zágrábba. A Dinamo Zagreb Aréna mellett elhaladva az óvárosba (felsőváros) érkeztünk. Itt először a Kaptol-dombra, a Szent István térre mentünk. A Zágrábi Katedrálist (hivatalos nevén Nagyboldogasszony, Szent István és Szent László-székesegyház) csak kívülről csodálhattuk meg, felújítás alatt van. A székesegyház Zágráb egyik jelképe, a legnagyobb horvát szakrális épület és a horvát kulturális örökség egyik legértékesebb műemléke. Szent László alapította. Utunk a Dolacon, a zöldség- és virágpiacon vezetett át, majd a Kőkapun a várnegyedbe jutottunk, a Gradecre. Itt megnéztük a parlament épületét, a Szent Márk templomot és a báni palotát. A parlament (Sabor) a horvát politikai élet központja, a Szent Márk templom a fogadalmi templom, itt teszik le a megválasztott képviselők a hivatali esküjüket, a báni palota pedig a képviselőháznak ad helyet. Minden kordonnal van elzárva, nem látogatható. Elmentünk az ágyútoronyhoz is, ahonnan szép kilátás nyílik a városra. Ottlétünk alatt délbem, a szokásokhoz híven ki is lőttek egy ágyúgolyót. Innen az alsóvárosba mentünk, a Jellasics térre. A tér közepén áll Jellasics bán lovasszobra. Eredetileg a bán északra, Budapest felé mutatott a kardjával, onnan várta az ellenséget. Később kelet felé forgatták, most arrafelé emeli a kardját. Ezzel véget ért tanulmányi kirándulásunk. Élményekkel telve indultunk haza. sok mesélnivalót gyűjtöttünk. Tanítványaink közül ezelőtt még senki nem járt Szlovéniában és Horvátországban.
A Királyegyházai Általános Iskola tanulóit Mezei Mária és Réti Dalida kísérték, köszönjük a munkájukat!