Határtalanul 2025
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., mint támogató 2025-ben is pályázatot hirdetett a Határtalanul program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővítésének elősegítésére.
A program keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról. Intézményünk, a Királyegyházai Általános Iskola szerbiai és horvátországi kirándulásra pályázott, mely pályázatot sikeresen meg is nyerte, a HAT-KP-1-2024/1-000161azonosítószámú, Határtalanul a magyar örökségek nyomában c. pályázata 3 777 600 Ft támogatásban részesült.
2025. június 10-én, az indulást követően első megállónk Szabadkán volt, mely élményt előkészítettük a Barangoló digitális tartalomtárban szereplő "A legidősebb vajdasági" című programmal. Buszos városnézés keretében ismerkedtünk meg Belgrád nevezetességeivel, Zimonyban tisztelettel adóztunk a Hunyadiak emléke előtt, és koszorút helyeztünk el az emlékhelyen. Zalánkeménben különleges természeti jelenségnek lehettünk tanúi: megtekintettük a Duna és a Tisza egyesülésének látványát. Külön öröm volt, hogy Maradékon egy olyan intézményben szállhattunk meg, amely a magyar közösség megmaradását is szolgálja a térségben. Vacsorára nagyon finom ételeket szolgáltak fel. Szállásadónk, a helyi lelkipásztor a templomban tartott előadást számunkra. Megismertetett bennünket Maradék történetével, valamint a délvidéki magyarság mindennapi életével és helyzetével Szerbiában.
Péterváradon ellátogattunk a várban található múzeumba, majd megtekintettük a híres fordított óralapot. Ebédünket a festői Duna-parton fogyasztottuk el. Vukováron meghatározó élményt nyújtott a híres víztorony megtekintése, amely ma is a szerb–horvát háború súlyos nyomait viseli magán. Kórógyon egy helyi mezőgazdasági vállalkozás mindennapjaiba nyerhettünk betekintést. Tordincin foglaltuk el a szállásunkat, ahol egy tágas szabadidős terület állt rendelkezésünkre.
Másnap hosszú utazás után Kastavban elfoglaltuk a gyönyörű fekvésű szálláshelyet, amelynek teraszáról lenyűgöző kilátás nyílt az Adriai-tengerre. Délután egy hangulatos sétát tettünk, felfedezve a város szűk utcácskáit és történelmi hangulatát. A következő napon Rijeka történelmi belvárosában tettünk sétát, ahol megcsodáltuk az élénk hangulatú Halpiacot. A gyerekeket lenyűgözték a különféle tengeri élőlények – még ha többségük nem is szívesen kóstolta volna meg őket. Innen a hullámtörő gáthoz vezetett utunk, melyet Mária Terézia rendeletére Hajnal Antal, a Magyar Királyi Hivatal főmérnöke tervezett, így nemcsak mérnöki, hanem történelmi jelentőséggel is bír. A délutánt a tengerparton töltöttük, ahol a gyerekek megmártózhattak az Adria hűsítő hullámaiban, és egy közös ebéd során pihenhettük ki a nap élményeit.
Utolsó napunkon Zágráb felé vettük az irányt, ahol tartalmas történelmi sétával zártuk utazásunkat. Csáktornyán történelmi jelentőségű látogatást tettünk a Zrínyi-várban, amely egykor a híres Zrínyi család rezidenciájaként szolgált.
Köszönjük Mester Ágnes tanárnőnek és Réti Dalida pedagógiai asszisztensnek a pályázat megvalósítását, a gyerekek szervezését, kísérését, a Szigetvári Tankerületi Központ munkatársainak a közreműködést és a támogatást!
A hivatalos beszámoló ide kattintva érhető el.







